Azon agyaltam, hogy
miért vettem fel egy vadidegent az út széléről késő este?
Megzakkantam? Mindenesetre abban biztos voltam, hogy hatalmas
szerencse kellett a kialakult szituációhoz. Igaz, hogy még nem is
ismertem, de szép lány volt, első benyomásra olyannak tűnő
jellemmel, ami nagyon is imponáló volt számomra. Ha nem lett volna
normálisan felöltözve, prostinak néztem volna. Valamiért
izgatottság lett úrrá rajtam, aminek nem tudtam az okát. Kezdett
kínossá válni a köztünk lévő csend, amit csak az ablaktörlő
gyors ütemű mozgásának súrlódása a szélvédőn, meg a rádióban
halkan szóló dalok töltöttek be. Muszáj volt beszélgetést
kezdeményeznem, rengeteg kérdés szaladt át az agyamon egy
pillanat alatt, és véletlenszerűen benyögtem egyet a némaságba.
– És mivel
foglalkozol?
– Azért kérdezed,
mert útszéli kurvának tartasz?
Gondolatban azonnal
egy hatalmasat csaptam a homlokomra. Komolyan, Sehoon? „Mivel
foglalkozol?”. Ennél nagyobb parasztnak már fel se tűntethetnéd
magad. Rá se mertem nézni a lányra, próbáltam minél
hihetőbben kimagyarázni magam, de ő még előttem megszólalt.
– Mások talán a
nevemet kérdezték volna előbb, vagy azt, hogy hova mennék…
téged meg a munkám érdekel?
Éreztem a gúnyt a
hangjában, és majd' elsüllyedtem szégyenemben. Csak reméltem,
hogy nem veszi észre az arcom lángolását.
– Nem –
szólaltam meg végre –, csak valamiről beszélgetni akartam
ahelyett, hogy csendben ülnénk. Először vettem fel valakit az út
széléről, ezért nem tudom, hogy ez miként működik –
elmosolyodtam, hátha ő is poénra veszi a dolgot.
– Ezesetben
szakácsnak tanultam.
Barátságos
hangneme egyből megnyugtatott, de a szám megint hamarabb kinyílt,
mielőtt gondolkodtam volna.
– Akkor biztosan
profi vagy a tojás felverésben.
– Tessék?
Felfogtam, hogy
milyen szavak hagyták el a számat, elkerekedett szemekkel néztem a
lányra, de a félhomály uralta utastérben nem láttam az
arckifejezését, és hamar eszembe jutott, hogy inkább az utat
kellene figyelni. A helyzet kínosabb lett, a víz egy pillanat alatt
levert, miközben ismét magyarázkodni kezdtem.
– Ne haragudj…
én nem… nem úgy értettem… én csak… izé… nekem ilyen…
– hebegtem.
Legnagyobb
meglepetésemre felnevetett.
– Ne feszengj,
értem a viccet – szemem sarkából láttam a keze legyintő
mozdulatát, mikor a nevetése abbamaradt.
– Komolyan?
– Igen. És
megerősítem a feltevésed: profi vagyok a tojások felverésében –
kuncogott.
Egyre szimpatikusabb
lett számomra, és örültem is, hogy ilyen remek társaságom lett
a hátramaradt időre. Feszengésem elillant, a lány laza jellemét
elnézve bátran tettem fel neki újabb, személyesebb kérdéseket.
Egyik kezemet levettem a kormányról, hogy felkapcsolhassam az
utastérben a lámpát. Egy pillanatra a lányra néztem, aki párat
pislogott a hirtelen világosságtól. Jobban éreztem magam, hogy
láttam az arcát.
– Egyébként Oh
Sehoon vagyok.
– Nam Byul –
röviden és halkan motyogta.
– Nambyul? –
ismételtem, mert nem volt teljesen érthető.
– Nam Hanbyul, de
inkább csak Byul.
Nem sűrűn
hallottam ezt a nevet, de teljesen illett hozzá, még különlegesebbé
tette számomra. Azt hiszem, szerelmes lettem. Jó, igazából nem,
de teljesen el tudtam képzelni magunkat együtt. Hamar túltettem
magam Jihyunon, aki valószínűleg épp Baekhyun ölében ült, és
keményen meglovagolta. Ahhoz nagyon értett, de egy idő után
unalmassá vált.
– Megkérdezhetem,
hogy mit keresel a főút szélén ilyen időben?
– A drága barátom
kitessékelt az autójából, és itthagyott – szemem sarkából
láttam a hanyag vállvonását.
– Van barátod?
Úgy értem… – szerencsére olyan gyorsan hadartam, hogy
valószínűleg nem értette. – Kirakott a semmi közepén? –
megjátszott döbbentséggel kérdeztem.
– Igen, mert egy
faszkalap. Igazából nem nevezném a barátomnak, csak szexre
használjuk egymást.
– Ejha… –
csodálkozva pillantottam felé. – Meglep, hogy ennyire nyitott
vagy egy idegennel szemben.
– Valószínűleg
sosem találkozunk többször, úgyhogy akár azt is elmondhatnám,
hogy igazából férfi vagyok.
– Ne már –
nevettem rajta. – Viccelsz velem.
Még egy másodperc
erejéig ránéztem, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki
csak poénkodott volna. Hittem neki, a rózsaszín felhők
elillantak, és hirtelenjében rengeteg gondolat futott át az
agyamon. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Azt gondoltam, az
útról felszedtem életem szerelmét, de még időben
fény derült az igazságra, mielőtt bármi történt volna. Férfi
létére túlságosan nőies megjelenése volt, de mára olyan
plasztikai műtéteket csinálnak, hogy teljesen természetesnek
tűnnek. Szívesen röhögtem volna saját magamon, és a
próbálkozásom ellenére is erősebben mosolyogtam a kelleténél.
– Öhm… – egy
pillanatra visszatartottam a levegőt, mielőtt kitört volna belőlem
a nevetés. – Nincs ezzel baj, nem ítélem el az ilyen embereket.
– Ennek örülök,
mivel nagyon bejönnek a babaarcú fiúcskák. Felállok tőlük.
Éreztem, hogy
kezével végigsimított a felé eső karomon, és máris elment a
kedvem a nevetéstől. Egy pillanat alatt megfordult a helyzet,
kezdtem úgy érezni magam, mintha én ülnék egy idegen autójában,
és megfordult a fejemben, hogy most bizony meg leszek erőszakolva.
Nagyot nyeltem, a tekintetem ezúttal le se vettem az útról, és
próbáltam visszaerőltetni magamra a kedves arckifejezésem.
– Ne haragudj, a
lányokra bukok – próbáltam finoman visszautasítani.
– Én is lány
vagyok – keze már a derekamnál járt –, csak egy kis extrával.
Egy hangos „Fúj!”
kívánkozott ki belőlem, de Byul a combomra csapott, és nagy
hahotázásban tört ki, mielőtt kimondhattam volna. Értetlen
fintorral néztem rá, mikor már a hasát fogta, és a hangja is
elment, majd némi jajgatással lenyugodott. Hát ez sem lehetett
százas, készültem közölni vele, hogy kiszállhat és gyalogolhat
tovább, de türelmesen megvártam előtte, hogy teljesen
megnyugodjon a barom.
– Látnod kellett
volna az arcod – nevetése
kuncogássá szelídült.
Váratlanul tapostam
a fékre, az autó egy rándulással megállt, és hóhérokat
megszégyenítő tekintettel néztem az alakra, aki értetlenül
figyelt, majd ismét elmosolyodott. Szép mosolya volt, arca két
oldalán megjelent egy-egy gödröcske, amiktől… Elég!
Bármennyire tetszik, ez halott ügy.
– Az arcodat
elnézve túl messzire mentem – bocsánatkérő pillantását le se
vette a szemeimről. – Nem tehetek róla, néha nagy hülyeségeket
tudok beszélni.
Hallottam minden
szavát, de nem voltam biztos benne, hogy jól is értelmeztem.
– Tehát nem vagy
faszi?
– Meglep, hogy
komolyan elhitted.
– Az előző
pillanatban jegyeztem meg, hogy mennyire őszinte vagy – morogtam.
– Ez csúnya húzás volt.
Abban a pillanatban
teljesen át tudtam érezni, amit Chanyeol, Jongin és a többiek is
érezhettek, ha az én hülye poénjaimat kellett hallgatniuk. Nem is
sejtettem, hogy ennyire rossz lehet.
– Ezt tartod
csúnya húzásnak? – Byul mosolya kiszélesedett, a gödröcskéi
mélyebbek lettek. – Még évekkel ezelőtt összejöttem egy
sráccal, aki még aznap dobott egy hülye viccem miatt.
Ez a mondata
komolyan elgondolkodtatott. Tényleg most találtam volna meg az
igazit? Húsz percnyi ismeretség után sokkal közelebb éreztem
magamhoz, mint Jihyunt az együtt töltött évek során. Egy apró
mosollyal zártam magamban a gondolatot, és a gázpedálra lépve
mentünk tovább az úton. Megtaláltuk a közös hangot,
történeteket kezdtünk mesélni egymásnak azokról az esetekről,
amikor a vicceink rosszul sültek el, és kellemetlen helyzetbe
hoztak. Telt az idő, sorozatos nevetgéléseinket pedig a gyomrom
korgása szakította félbe.
– Nahát… –
Byul kacér tekintettel nézett a hasam tájékára, bár mintha
kicsit lejjebb kalandoztak volna a szemei az ölem felé. – A
közelben van egy benzinkút.
Pár száz méterrel
arrébb fel is tűnt az a bizonyos hely. A parkoló teljesen kihalt
volt, a Mercedes egyedül árválkodott benne, miután megálltunk.
Kiszálltunk, majd be is zártam az ajtót, és a túloldalra sétálva
végignéztem Byul kecses nyújtózkodását. A több órás vezetés
után nekem is jól esett, hogy a saját lábaimon állhattam.
Beléptünk a kis épület ajtaján, és a csengő hangjára előjött
egy negyvenes éveiben járó, őszülő férfi. A hely kissé
lepukkant volt, de tökéletesen megfelelt egy útszéli
pihenőnek, néhány asztal volt csak, és egy kis pult, ami
mögött a falra szerelt polcokon mindenféle jó volt. A nyál is
összefutott a számban a rengeteg édesség láttán.
– Jó estét –
mosolyogva üdvözölt a férfi.
Rám emelte a
tekintetét, és szemei elkerekedtek. Arcáról döbbentséget és
hitetlenkedést lehetett leolvasni; vártam, hogy mondjon is valamit,
hogy megmagyarázza ezt a tekintetet, de nem tette.
Mindegyik csokiból
kértem, amit a szemem megkívánt, és a szokásomhoz híven a sós
dolgokból is kértem párat. Igaz, hogy már nem jártunk messze
Szöultól, de kellett egy kis energialöket, ezért Byullal
leültünk, hogy megigyunk egy kávét.
– Nem félsz, hogy
bajod lesz ennyi cukortól? – fanyargó pillantással nézett,
mikor a negyedik kanál cukrot tettem a kis csészémbe.
– Szeretem az édes
dolgokat – közelebb hajoltam hozzá. – Ez a fickó nagyon
furcsa, nem? – suttogtam.
Egymással szemben
ültünk, ő is felém hajolt, és gyerekesen diszkrét beszélgetésbe
kezdtünk.
– Igen, úgy
nézett rád, mint aki szellemet látott. Lehet, hogy tényleg halott
vagy, csak én látlak, és most azt nézi, hogy én kivel
sugdolózok.
Teljes komolysággal
mondta a szavakat, amiken nevetnem kellett. A kávé elfogyasztása
után a pulthoz mentem, és furcsa pillantásokkal néztem a pasira,
aki ezúttal mosolygott rám. Nem tudtam hova tenni a dolgot, de nem
is foglalkoztatott annyira, hogy tovább agyaljak rajta. A hátsó
zsebemből kivettem a pénztárcám, hogy fizessek, de Byul a
semmiből termett mellettem, és eltolta a kezem.
– Én fizetem –
közölte.
– Nem gond,
meghívtalak.
– Nem, tartozom
neked, úgyhogy ez a minimum.
Gyorsabb volt nálam,
és hamarabb letette a pénzt. Kinyújtotta rám a nyelvét, egy szemforgatással reagáltam
le, és sértődötten néztem félre. Villámcsapásként futott
végig rajtam a hideg, amikor véletlenszerűen megláttam egy falra
akasztott képet. Közvetlenül szemmagasságban volt, de közelebb
mentem, hogy jobban megnézhessem, mivel a pulttól pár lépésnyi
távolságra volt.
– Sehoon? –
hallottam a nevem, de nem reagáltam rá.
A hideg futkosott a
hátamon, a fejbőröm is zsibbadni kezdett, miközben néztem a
képet. Fekete volt a kerete, és szintén egy fekete színű szalag
volt a bal felső sarkán átkötve. A fotón egy férfi volt egy
halvány, titokzatos mosollyal az arcán, és teljesen úgy nézett
ki, mint én; mintha egy tükörbe néztem volna.
– Elnézést… –
remegett a hangom, az ősz hajú férfi felé fordultam.
Tekintetünk
találkozásakor mindent le tudtam olvasni az arcáról. Pontosan
tudta, hogy miért nézem azt a képet, de próbálta leplezni.
– Ki ez a férfi?
Hezitált a
válaszadással, szemei a helyet pásztázták, mintha nem akarna
válaszolni. Ez már több volt, mint gyanús.
– Azt a rohadt…
– hallottam Byul elhűlt suttogását, mikor közelebb lépett,
hogy megnézhesse a képet.
– Sajnálom, nem
olyan régóta dolgozom itt – érkezett a válasz. – Nem tudom,
ki lehet.
– Ordított a
fickó arcáról, hogy hazudik – közölte Byul, miközben beültünk
a kocsiba.
– Igen, nekem is
feltűnt.
– Hátborzongató
a hasonlóság, mintha az ikertestvéred lett volna a képen.
Nem akartam erről
tovább beszélni, ezért beindítottam a motort, és mentünk tovább
Szöul felé.
– Hol tegyelek
majd ki? – témát váltottam.
– Ahol akarsz.
– Ne vigyelek
haza?
– Nem fogok
hazamenni. Az a faszfej higgye csak azt, hogy halálra gázoltak.
– Ti együtt
laktok?
– Ja, de csak
lakótársak vagyunk.
Hátradőlt az
ülésben, és kifejezéstelen tekintettel figyelte az utat. A
hangulata hirtelen megváltozott, de annyira nem akartam belemászni
a magánéletébe, hogy rákérdezzek mi a baja. Megláttam Szöul
fényeit a távolban, csak akkor eszméltem rá, hogy pontosan nem
tudom, hová megyek.
– Oda tudnád adni
a telefonom? – mutattam a hátsó ülés felé, ahol a cuccaim
hevertek.
Byul minden szó
nélkül hátra fordult, és keresni kezdett.
– Hol van?
– Nem tudom,
lehet, hogy a táskában.
Egy sóhajtással
kicsatolta a biztonsági övet, és az ülésre térdelve hajolt
hátra. Kutakodás hangjait hallottam, egy pillantást akartam vetni
rá, de a végén csak meglepődés lett belőle, hogy Byul milyen
pózban volt. Feneke formájára tökéletes rálátásom volt
oldalról, és szívesen ellenőriztem volna a kezemmel a feszülő
farmer anyagát, de inkább visszafogtam magam. Megkönnyebbült
sóhajjal ült vissza, és felém nyújtotta a telefonom, amit egy
mosolygós bólintással köszöntem meg.