5. Fejezet (2. rész)

– … a tábla előtt fordulj balra, menj végig az úton, és rögtön meg fogod látni.

– Szóval egy ház az erdő mélyén, ahol gyűjthetem az áldozataimat? – poénkodtam.

– Fiam, ne beszélj hülyeségeket!

Megszeppentem nagyapa reakcióján. Byul felé pillantottam, aki nem engem nézett, de mosolygott valószínűleg a megszólalásom miatt.

– Ne kapd fel a vizet, csak vicceltem.

– Nem volt vicces. Az ajtó melletti virágcserépben találsz pótkulcsot, ha nincs nálad – mogorva volt, aminek nem értettem
az okát. – Majd holnap átmegyek, és beszélünk, szia.

Azzal rögtön le is tette. Talán ő is haragudott rám, amiért fogtam magam, és eljöttem otthonról, de minden adott volt, megértőbb is lehetne, ha már tőle kaptam az autót meg a házat is.

– Valami gond van? – halkan kérdezte a mellettem ülő lány.

– Nem, dehogy – mosolyogva néztem rá. – Meg akarod nézni az új kecómat? – a tekintetem talán flörtölősebbre sikerült, mint akartam.

– Egy házat az erdő mélyén? Én leszek az első áldozatod?

– Biztosan jobban jársz, mint azzal, hogy halálra gázoltatod magad.

– Biztosan – nevetve ismételte. – Jól van, legyen.

Nem volt semmilyen hátsó szándékom, de örültem, hogy nem utasította vissza az ajánlatot. Nem terveztem, hogy nyomulni fogok, de ki tudja, mi lesz ebből, bármi megtörténhet. Ráadásul a születésnapra kijáró szexet se kaptam meg, ami kissé frusztráló.

A földes út kifogott még ezen a csodajárgányon is, az egyenetlen talajon lassan kellett haladnom. Az autó fényszórói bevilágították az ösvényt, két oldalról fák határolták, és kissé ijesztő hangulata volt, hogy az idő éjfél körül járt. Vártam azt a pillanatot, amikor a fák közül kiszalad elénk valamilyen lény, ami erdei állatokkal táplálkozik.
Körülbelül száz méter után elfogytak a fák, nagyapának igaza volt, azonnal megláttam a házat. Sötétben csak a körvonalai látszottak, de még így is egyértelmű volt, hogy hatalmas. A földes utat beton cserélte le, amit követve egy enyhe bal kanyarral megálltam a garázs előtti felhajtón.

– Azt hiszem, megjöttünk – jelentettem ki.

– Biztos, hogy ez az?

– Nem tudom, de vicces lenne, ha nem, és az éjszaka közepén beállítanánk valakihez.

– Ez nem ér, szállj ki a fejemből! – játékosan vállon csapott. – Én is erre gondoltam.

Elmosolyodtam, és a nyelvem hegyét kidugtam a fogaim között. Leállítottam a Mercedes motorját, kiszálltunk, és izgatottan indultam meg a ház felé. Váratlanul felkapcsolódott egy mozgásérzékelő lámpa, a hirtelen jövő fény elvakított, és ijedtemben hátra is hőköltem, rálépve Byul lábára, aki mögöttem jött.

– Ne haragudj – azonnal szabadkozni kezdtem.

– Ugyan – legyintett. – Csak ez most kicsit elgondolkodtatott, hogy ha ránk támadnának, akkor ki védene meg kit.

Pimasz mosolyán nevetnem kellett, és meglepett, hogy nem játszotta el a hattyú halálát, mint Jihyun, amikor hasonlóan egy kis kárt tettem benne véletlenül. Valamilyen szinten hasonlítanak Byullal, valahogy mégis teljesen különböznek. Erre nem hiszem, hogy létezik értelmes magyarázat.

Úgy döntöttem, hogy mellőzöm a visszavágót, nem mondtam semmit Byulnak; kivettem a hátsó zsebemből a lakás kulcsát, és közelebb léptem a kétszárnyú ajtóhoz. Visszafojtott lélegzettel vártam a zár kattanó hangját, ami meg is történt a kulcs elfordításakor.

– Úgy tűnik, hogy ma nem törünk be senkihez – jegyeztem meg, miközben kitártam az ajtót.

Udvariasan előre engedtem a hölgyet, majd én is beléptem a teljes sötétségbe, ahol friss festék illatát lehetett érezni. Az ajtó melletti falon végigfuttattam a tenyerem, és sok kapcsolót éreztem egymás mellett, találomra felkapcsoltam az egyiket, és a helyiség egy pontján világos lett. Bőven elég volt ahhoz, hogy az alsó szintet bevilágítsa, de sorban felkapcsoltam az összes többit is. Fényárban úszott az egész, szóhoz se tudtam jutni a látványtól, ahogy valószínűleg Byul se, mivel meglepően szótlan volt. Az előtér tágas volt, fehér parkettával volt végigrakva, a falak csontszínűek, a bútorok pedig fehérek voltak. Az ajtótól balra egy hosszú, üveglapos étkezőasztal volt, ami fölött három lámpa lógott a plafonról; jobbra pedig a konyha volt, ami nem igazán érdekelt, ezért beljebb mentem, elhaladtam az emeletre vezető lépcső előtt, egyenesen a bejárati ajtóval szemben lévő boltívhez. Abban a szobában is megkerestem a villanykapcsolót, és az első, ami szemet szúrt, az a hatalmas OLED tévé, amit ezer közül is felismernék a vékony, hajlított képernyőjéről.

– Az a kurva… – elhűlve suttogtam.

Szemem sarkából láttam, hogy Byul megállt mellettem, és a néma csöndben hallottam a hirtelen légvételét, amit meglepettségében ejtett.

– Hűha. Ahogy látom még spéci házimozi is jár hozzá, így olyan érzésed lesz pornó nézése közben, mintha te is ott lennél.

– Tapasztalatból beszélsz? – vigyorogva pillantottam felé.

– Talán – lazán kezelte a dolgot. – De te ez sosem fogod megtudni.

Nem akartam elhinni, hogy a szócsatákból állandóan ő jött ki győztesként. Eddig az övé volt az utolsó szó, és egyszer sem jött zavarba egyetlen megszólalásomtól se. Hihetetlen ez a nő.

Szívesen leültem volna tévézni, de tudtam, hogy egyhamar nem keltem volna fel előle, és még rengeteg látnivaló volt, ezért inkább elindultam a lépcső felé.

– Jajj…

Megtorpantam Byul remegő hangjára, és felé fordultam. Értetlenül figyeltem, hogy mereven bámul valamit, arcán jeges rémület tükröződött. Mellé sétáltam, hogy én is lássam, amit ő. Tekintetét követve az enyém is egy ajtóra szegeződött, ami a lépcső melletti folyosó végén volt.

– Mi a baj? – felvont szemöldökkel néztem a rémült lányra. – Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

– Nem… csak… nem tudom – zavartnak tűnt, és csak az ajtót figyelte. – Hirtelen rossz érzés fogott el, egy pillanatra émelyegni kezdtem, és…

– És…?

– Te nem érzed, hogy itt hidegebb van? – nyolc éves, rémült kislányokat megszégyenítő tekintettel nézett fel rám.

Felnevettem volna a hülyeségén, ha nem rázott volna ki a hideg engem is, amikor arra az ajtóra néztem. Azt viszont nem akartam, hogy megint én jöjjek ki hülyén a helyzetből, ezért inkább elvicceltem a dolgot.

– Hány éves vagy? Tíz? Nagyon valószínű, hogy szellemek kísértenek a házban – kinevettem.

– A francba… – grimaszolt. – Pedig azt hittem, ezt is beveszed.

– Annyira tudtam!

Egy aranyos mosollyal vállat vont, majd lendületes léptekkel indult meg a bizonyos ajtó felé. Én a helyemen maradtam, és onnan figyeltem, hogy lenyomja a kilincset, de nem történt semmi.

– Zárva van – a lépcső felőli ajtót is megpróbálta, az ki is nyílt. – Ó, ez egy fürdőszoba.

Nem tudom, mi volt az oka, de valamiért örültem, hogy nincs nyitva az az ajtó. Minél tovább néztem, annál jobban levert a víz, de közben éreztem, hogy csökkent a testhőmérsékletem. Fogalmam se volt, hogy mi ez, de letudtam a dolgot azzal, hogy csupán kifárasztott a hosszú út, és ez a nőszemély, aki éppen felém sétált.

– Hé, jól vagy? – aggódó tekintettel fogta meg a karom. – Elsápadtál.

Szólásra nyitottam a szám, de minden fodrozódni kezdett előttem, és megbillent az egyensúlyom. Byul azonnal utánam kapott, mielőtt kidőltem volna, és segített eltántorogni az étkezőasztalhoz, majd leültetett az egyik székre. Az üveglapra könyököltem, hogy megtartsam a fejem, és lehunytam a szemeim, mielőtt a hullámzó látástól hányingerem is lett volna.

– Ha ez csak egy hülye poén, szólók, hogy nem vicces.

Nem tudtam válaszolni neki, csak lassú mozdulattal csóváltam a fejem. Hallottam, hogy elmegy, távolról pakolászást hallottam, majd víz folyását, végül Byul visszajött hozzám.

– Lehet, hogy leesett a vércukorszinted, igyál egy kis vizet.

– Hogy találtál ilyen gyorsan poharat? – úgy préseltem ki magamból a szavakat, de mosolyogva.

– Nő vagyok, a konyhát néztem meg elsőként.

Mindenféle megjegyzés nélkül elveszem tőle a poharat, és lassan kortyolgatom a vizet. Megéreztem Byul kezét a vállamon, óvatosan cirógatott, gyűrögette a pólómat. Egyáltalán nem zavart, úgy tettem, mint aki észre se veszi, és csak a pohár letétele után tettem szóvá a dolgot.

– Te most flörtölni próbálsz velem?

– Nem, csak nagyon megijesztettél – meglepően komoly volt.

– Miért? Hiszen tök jól jártál volna, ha most hirtelen elpatkoltam volna. Lett volna egy fasza házad, OLED tévével, amin pornó nézése közben-

Hirtelen elhallgattam, amikor cirógatás helyett ütés érte a vállamat. Byul szúrós szemekkel nézett le rám, amin szintén nevetnem kellett.

– Mit ettél ma? – nem értettem a hirtelen váltást, de elgondolkoztam a válaszon.

– Öhm… amit a benzinkúton fizettél.

– Édességen nem lehet élni, rendes kaját kell enned.

– Jaj, anyu… – forgattam a szemeim.

– Akármilyen meglepő, most komolyan beszélek.

– Szívesen elmennék randizni veled, de már éjfél is elmúlott.

– Hülye vagy? – felnevetett. – Ez Szöul, itt nincs olyan, hogy nem szerzel kaját éjfélkor.

Meglepett, hogy nem is a randizással kapcsolatban akadt ki. Nem is értem, miért komplikálom túl a dolgot, egyértelműen bejövök a csajszinak, ami kölcsönös, de egyelőre nem akarok túlzottan nyomulni. Lesz időm bőven, hiszen haza úgyse akar menni, majd kitalálok valami okot, hogy itt maradjon. Képzeletben a tenyereimet dörzsölgettem, de figyeltem rá, hogy kívülről semmi ne látszódjon a kis gondolatmenetemről.

– Abszolút nem figyeltél rám, úgyhogy kínait rendeltem – Byul hangjára felkaptam a fejem.

– Mi? Mikor?

– Két másodperccel ezelőtt. Megkérdeztem, hogy te mit akarsz enni, de annyira bezárkóztál a saját világodba, hogy meg se hallottál.

Furcsállva figyeltem őt, és próbáltam felidézni, hogy valóban ennyire figyelmen kívül hagytam volna gondolkozás közben?

– Csak hülyéskedek – felnevetett. – Még nem is kérdeztem, de a kínai jó lesz?

– Ezt igazán befejezhetnéd végre…

– Akkor kínai. A kocsiban maradt a telefonom.

Megfordult, és kiment a házból, közben bőven volt időm, hogy szemügyre vehessem hátulról. A feneke még mindig formás volt, és még mindig izgatott a gondolat, hogy megfoghassam. Nem értettem magam, mert azelőtt még nem voltak ilyen gondolataim. Természetesen megbámultam a szemrevaló nőket, hiszen férfi vagyok, de addig nem mentem el, hogy „Jaj, de jó lenne megfogni”. Ez is csak azért lehet, mert Jihyun nem volt hajlandó szexelni velem, helyette inkább Baekhyun farkába ült bele. A saját születésnapomon… Az a legdurvább, hogy én végig abban a hitben voltam, hogy Baekhyun meleg, de ezek szerint eddig tévhitben éltem.

Byul hamar visszajött, arcán értetlenség tükröződött, és a kezében megpillantottam a saját telefonomat is, amit felém nyújtott. Lassan álltam fel a székről, hogy ne szédüljek meg, és közelebb léptem hozzá.

– Valaki nagyon sokszor keresett…

Belenéztem a híváslistámba, és mindenhol csak Jihyun neve volt, percenként hívogatott. Meglepett, hogy nem anyámtól jöttek a hívások, biztosan betegre aggódta már magát, de ez engem nem érdekel, éppen haragszom rá.

„Tudom, hogy nem alszol, vedd fel! Kérlek, beszéljük meg…”

Fintorogva olvastam el az üzenetet.

– Minden oké?

– Persze – vágtam rá a választ Byul kérdésére. – Gyere, próbáljuk ki, milyen pornót nézni ezen a tévén.

Nem gondoltam komolyan, ezért meg se vártam a válaszát, bementem a boltíves szobába, és villanyt kapcsoltam, amíg megkerestem a távkapcsolót. A tévé egy halk pittyenéssel bekapcsolt, hirtelenjében szóhoz se jutottam a fényes kijelző és az éles kép láttán. A csodálkozásból az zökkentett ki, hogy a zsebemben csörögni kezdett a telefonom. Jihyun volt, ezért nem vettem fel.

Byul követelőzésére valami béna horrorfilmet kezdtünk el nézni, hajnali egy óra környékén. Nem vagyok az a félős típus, rezzenéstelenül végignézek bármilyen filmet, de az biztos, hogy nyugtalanul fogok miatta aludni. Nem akartam ezt megemlíteni, mert ezért is vicc tárgya lettem volna, ezért beleegyeztem, hogy gagyi, vérengzős filmet nézzünk, amíg nem jön meg a kaja.

A telefonom ismét csörögni kezdett, ezúttal sokadjára. Frusztrált sóhajjal utasítottam el a hívást.

– Valaki zaklat?

– Csak a volt barátnőm…

Válaszomat hallva élesen szívta be a levegőt, és rosszallóan csóválta a fejét.

– Kifogtál egy szellemi fogyatékost, aki mindig is tapadt rád, mint valami pióca; féltékeny volt mindenre, ami él és mozog; meguntad a hülyeségeit, dobtad, de ő nem száll le rólad, követ és hívogat, a végén meg már fenyegetőzik, hogy meg fog ölni, mert ha az övé nem lehetsz, akkor másé se – egy levegővel hadarta, ezért nagyon kellett figyelnem, hogy minden szót értsek.

Türelmesen végighallgattam a monológját, majd vártam pár másodpercet, hátha van még folytatása, csak tart benne egy kis szünetet, amíg levegőt vesz. Nem folytatta a tovább, és nem is nézett rám, de az arckifejezéséből és ebből a hirtelen kirohanásból arra következtettem, hogy vele már történt hasonló dolog.

– Ez nem ilyen bonyolult. Megcsalt a születésnapomon, ez minden.

– Pont a születésnapodon? – megszeppenve néz rám. – Szegénykém, az a cafka legalább várhatott volna vele egy napot.

– Kicsit többet ittam, mint kellett volna, hülyére ittam magam, és velem ezért nem volt hajlandó lefeküdni, de amíg ki voltam ütve, ő ment, és kefélt az egyik haverommal – röviden meséltem el, hogy mi történt. – És most meg akarja beszélni, azért hívogat.

– Miért nem kapcsolod ki a telefonod?

– Próbálkozzon csak – vállat vontam.

Figyelmemet ismét a hatalmas tévé képernyőjének szenteltem, amiben egy székhez kötözött férfi ujjait vágta le metszőollóval egy őrült tudós. Meg se rezzenek az élethű látványtól, de attól megijedek, amikor a villany felkapcsolódik a szobában. Észre se vettem, hogy Byul felkelt mellőlem, de a lámpa felkapcsolása után vissza is jött.

– Kérem a telefonod.

Értetlenül nyújtottam át neki, fogalmam se volt róla, hogy mihez akar kezdeni vele. Valamit matatott benne, majd egy mozdulattal lelökte egymásról a keresztbe rakott lábaim, és az ölembe ült.

– Ohó! – meglepettségemben hátra húzódtam, de nem kerültem sokkal messzebb tőle. – Mit csinálsz?

Nem válaszol, egy mozdulattal levette magáról a pulcsit és a pólót, megszeppent tekintettel szemeztem a melltartójával és a melleivel. Hát erre egyáltalán nem számítottam, arra meg végképp nem, hogy az én pólómat is leveszi. Már épp belementem volna a játékba, de ő hamarabb cselekedett, tarkómra tette a kezét, és a melleihez húzott. Ekkor hallottam meg az ismerős hangot, amikor a telefonom képet csinál. Byul eltolt magától, de az ölemben maradt, és gonosz kuncogással pötyögött rajta valamit.

– Bocsi, most nem érek rá… – motyogta. – Elküldve.

Kikaptam a kezéből a telefonom, és a saját szememmel láttam az üzenetet, és a képet is, ami olyan volt, mintha szexelnénk. Lenyűgözött a kreativitása, de valójában jobban lefoglalt az a tény, hogy konkrétan félmeztelenül ült az ölemben. Éreztem, hogy le akar szállni rólam, ezért magam mellé dobtam a telefont, és megfogtam Byul derekát, hogy a helyén maradjon. Furcsálló pillantását mosolyogva álltam, és a testét átkarolva közelebb húztam magamhoz. Már ennyitől éreztem, hogy az ágyékom bizseregni kezdett.

– Nahát, te aztán rámenős vagy – apró mosollyal jegyezte meg.

– Én úgy emlékszem, hogy te másztál ide.

– Igen, hogy segítsek leállítani az ex-csajod, aki hajnalban zaklat telefonon.

– Amiért ezer köszönet. De, ha már ilyen pozícióba kerültünk, történhetne valami – óvatosan céloztam.

– Hah, aranyos vagy, de nem élnék a lehetőséggel.
– Azt mondtad, úgyse fogunk többször találkozni.
– Pontosan ezért.

– Hát jó, én nem erőltetem – csalódottan engedtem el a derekát.

Leszállt rólam, kezembe adta a pólómat, és ő is visszaöltözött.
Hát ez nem jött össze, de legalább megpróbáltam.