–
Engedj ki, te barom! – kiabál, és szüntelenül dörömböl. –
Ez rohadtul nem vicces! Hallod?!
A
fejemet fogva gubbasztok az ajtó külső felén, és pánikolva
próbálok levegőhöz jutni. Miért csináltam ezt? Egy pillanat
alatt történt az egész, de én nem akartam, hogy ez legyen. Most
mihez kezdek? Ez már túl sok, egy bocsánattal lehetetlen
elintézni.
Átlépted a határt,
nincs visszaút.
Minden
esélyemnek lőttek; amit eddig felépítettem, az elveszett.
–
Sehoon! Nyisd ki az ajtót!
Jól
van, nyugalom. Higgadj le, gondold át a helyzetet. Csak
beszélgettünk, minden rendben volt…
Aztán leordítottad a
fejét, belökted a szobádba, és rázártad az ajtót.
Nem
tudom, hogy mi ütött belém. Eldurrant az agyam, és nem voltam
képes moderálni magam. De miért? Én nem vagyok ilyen. Szörnyen
érzem magam, és nem tudom, hogy mit tegyek.
Menj
be, és fejezd be, amit elkezdtél.
–
Sehoon! – beleremeg az ajtó, ahogy üti. – Elment a kurva
eszed?! Engedj már ki!
Veszek
egy mély levegőt, felállok, és kezemet a kilincsre teszem.
Nincs jobb ötletem, mint bocsánatért esedezni, és megmagyarázni
a történteket. Talán még megmenthetem a helyzetet.
–
Byul, figyelj-
–
Nyisd ki a kurva ajtót!
–
Jó, oké. Kiengedlek, csak hallgass végig – nem mond semmit ezért
folytatom. – Ne haragudj, én magam se tudom, hogy mi ütött
belém. Nem akartam kiabálni veled, nem akartalak bezárni-
–
De mégis megtetted.
–
Tudom, és nagyon sajnálom. Mostanában furcsán viselkedek, aminek
nem tudom az okát. Remélem, hogy megérted…
–
Jól van, kiengednél végre?
Egy
sóhajjal próbálok enyhíteni a mellkasom feszülésén, majd
elfordítom a kulcsot a zárban, és hátrébb lépek. Kinyílik az
ajtó, Byul nagy hévvel meglök, majd azzal a lendülettel egy pofon
is csattan az arcomon.
–
Egy kibaszott idióta vagy!
Hirtelen
szóhoz se jutok, de megint kezd rajtam eluralkodni az ismeretlen
érzés. Érzem, hogy felgyülemlik bennem az adrenalin, elönt a
düh, és a pulzusom megugrik. Byul heves léptekkel indul meg az
ajtó felé, de a csuklója után kapok, visszafordítom magam felé,
és nem hagyom, hogy elhúzza tőlem a kezét. Szemeibe nézek, amik
egyszerre tükröznek meglepettséget és felháborodottságot.
–
Ezt a helyedben nem tettem volna – halkan szólalok meg, de a
szavaimban érezhető a fenyegetés.
–
Menj a picsába.
Kitartóan
próbálja kihúzni a csuklóját az ujjaim közül, majd a
tehetetlenség felismerésekor a szabad kezével ismét megpróbál
megütni. A bennem tomboló adrenalin annyira felpörgetett, hogy
gondolkodás nélkül megragadom a másik csuklóját is, mielőtt
hozzám érhetett volna. Az agyam kikapcsol, egyetlen gondolatom
sincs, és úgy cselekszem, mintha önkívületi állapotban lennék,
minden történik magától. Byul még mindig elszántan próbál
szabadulni, de minden próbálkozása haszontalan. Minden erőfeszítés
nélkül húzom magammal a szobámba, ahonnan az előbb engedtem ki.
Lábammal berúgom az ajtót, ami hangosan csapódik be, és Byul
megfagy egy pillanatra.
–
Mi a francot művelsz?
Szemeiben
megcsillan a félelem fénye, és ettől egy mosoly kúszik az arcomra.
–
Megteszem, amit már rég meg kellett volna, aztán mehetsz utadra.
Tizedmásodpercek
alatt rájön, hogy mit értettem ez alatt, és ismét elszántan
próbálkozni kezd, hogy kiszabaduljon a szorításomból. A közelebb
eső falhoz tolom, és a testemmel odaszegezem, megkönnyítve ezzel
a saját dolgom. Arcához hajolok, mire a fejét azonnal elfordítja
tőlem, és érzem, hogy próbál eltolni magától.
–
Lehetett volna ez másképp is, ha nem játszod a nehezen kaphatót –
higgadtan súgom a fülébe.
–
Ha tudtam volna, hogy ekkora elmebeteg vagy, akkor már az elején
elküldtelek volna a picsába.
–
Elmebeteg? – morogva ismétlem.
Megszeppenve
figyelem, hogy egy gúnyos mosollyal néz rám. Nem tudom, hogy mitől
bátorodott fel ennyire, de elég dühítő ilyen helyzetben így látni.
–
Engedj el szépen, és menj pszichológushoz. Vagy inkább egy
börtönben akarsz megrohadni, nemi erőszak miatt? – még mindig
ott bujkál az apró mosoly a szája szélén.
Nem vesz komolyan.
Mutasd meg neki, hogy most nagyon is komoly vagy.
Az én
ajkaim is mosolyra húzódnak, elengedem Byul egyik csuklóját, és
rögtön a mellkasomnak feszül vele, de még így sem tud eltolni
magától. Szabaddá vált kezemet a derekára teszem, majd
tenyeremet csigalassú tempóban kezdem felfelé végigvezetni a
teste vonalán. Végig egymás szemébe nézünk, magabiztosságomat
nem veszi el a gyűlölködő tekintete, és szinte érzem a benne uralkodó feszültséget. Meglepően jó érzéssel tölt el, hogy ezt
váltom ki belőle, de nekem ennél több kell.
A
derekától indulva végigsimítok a válláig, próbál elhúzódni az érintésemtől, de sarokba van szorítva semmi esélye nincs. Kezemet
lassan csúsztatom feljebb, majd ujjaimat a nyaka köré fonom.
Arca megrezzen, és a fejét kissé megemeli, a kezdeti feszültsége
kezd félelemmé alakulni, amit meglepően szórakoztató látni.
Egymáshoz nyomódó mellkasunkon érzem, hogy a légzése
megszaporodik, amikor kissé megfeszítem a kezem. Hüvelykujjam
alatt vadul lüktet az ütőere, a pulzusa az egekbe szökik a
félelemtől.
–
Ez a te hibád – kezemet átcsúsztatom a tarkójára. –
Neked is jó lett volna, ha első este hajlandó lettél volna dugni
velem.
–
Naivan azt hittem, hogy a normálisak közé tartozol – hirtelen
elhallgat egy másodpercre –, de még a többinél is rosszabb
vagy.
Az
agyam magához tér, és eszembe juttatja a szavakat, amiket Byul
mondott, hogy minden pasi csak szexelni akar.
Igaza volt.
De én
próbáltam a kedvére tenni, hogy ne csak egyirányú legyen az
egész, és most mégis ide jutottunk. Én nem vagyok ilyen. Eddig
soha nem bántottam egy nőt se, hogy lennék képes megerőszakolni
valakit? Valamiért mégis élvezem, hogy Byul ennyire
kiszolgáltatott.
Észreveszi,
hogy elmerülök a gondolataimban, megragadja az alkalmat, és csak
arra eszmélek fel, hogy egy erős pofon csattan az arcomon. Ez pont
elég ahhoz, hogy egy pillanatra összezavarodjak, sikerül ellöknie
magától, és futásnak ered.
Ne hagyd meglépni!
Utána
megyek, hallom, ahogy a lépcsőn igyekszik lefelé, ezért én is
arra veszem az irányt. Az alsó szintre érve megállok, szemeimmel
őt keresem, de sehol se látom, és teljes csend van.
–
Nem szeretek bújócskázni, úgyhogy gyere elő, ha jót akarsz
magadnak – próbálok ráijeszteni, de semmi hatása.
A
bejárati ajtóhoz megyek, kinézek, de sehol senki. Kizárt, hogy
meglépett volna, ilyen gyorsan és halkan lehetetlen kimenni, ezért
bezárom, hogy kevesebb menekülési lehetősége legyen. Először a
lépcső alá nézek be, majd az ott lévő fürdőszobába, végül
a nappaliba, de sehol se találom. A konyhára végig ráláttam, és
nem vettem észre semmi mozgást, de a biztonság kedvéért benézek
oda is. Halk, megfontolt léptekkel haladok felé, majd megtorpanok,
amikor halk neszt hallok abból az irányból. A kezdeti feszültségem
elillan, visszatér a magabiztosságom. Közelítek az előteret és
a konyhát elválasztó pult felé, elé érve lábujjhegyre állok,
hogy jobban átlássak fölötte.
–
Megvagy – suttogom magam elé, amikor meglátom a feje búbján
vöröslő tincseket.
A
helyzet ismét egy pillanat alatt fordul át; azt hittem, hogy én
fogom elkapni Byult, de ehelyett inkább ő kap el engem. Előjön a
pult mögül, és elszánt tekintettel néz a szemeimbe, miközben
egy kést szegez felém. Meglepettségem csak addig tart, amíg észre
nem veszem, hogy remeg a keze.
–
Ugyan már – cinikusan elmosolyodok.
–
Vissza! – a levegőbe szúrva figyelmeztet, mikor teszek felé egy lépést. – Nyisd ki azt a kurva ajtót, különben itt fogsz
megdögleni, te elmebeteg!
A
fenyegetése még a hitelessége ellenére se tud megijeszteni, de a
hátsó zsebembe nyúlok a kulcsért, és elindulok az ajtó felé,
hogy kinyissam. A szemem sarkából végig őt figyelem, az egész
házban síri csend van, csak az ő szaggatott légvételeit lehet
hallani, majd a zár kattanását. Hátrébb lépek az ajtótól, és
kifejezéstelen arccal Byult figyelem, aki végig rajtam tartja a
szemét, miközben a kijárathoz megy. Nem fordul el, szabad kezével
tapogatja ki a kilincset, amit lenyom, de nem történik semmi, mivel
ki se nyitottam, csak fordítottam még egyet a záron. A figyelme az
ajtóra terelődik, pont ahogy reméltem, és megindulok felé,
megteszem azt a pár lépésnyi távolságot, de az utolsó
pillanatban hátra fordul, meglendítve a kezét, amiben a kést
tartja. Éles fájdalom hasít a jobb oldali arccsontomat fedő
bőrbe, de ezzel mit sem törődve megfogom Byul csuklóját, és
erősen szorítva elfordítom, amíg el nem ejti a kést, ami koppan
a padlón. Egy határozott mozdulattal fordítom meg Byult, hogy
háttal legyen, és az ajtóhoz szorítom a testét.
Nem
próbál szabadulni, hagyja, hogy lefogjam. Mindkettőnknek szapora,
szabálytalan a légzése, majd egyik pillanatban érzem, hogy valami
lefolyik az arcom jobb felén.
–
Ennyi – diadalittasan sóhajtom. – Nem fogod megköszönni, amit
ezért kapni fogsz.
Jó lett. csak kicsit most megzavarodtam előbbi részben még byul házában voltak most meg már sehoon házában ez kicsit megijesztett azt hittem kimaradt egy rész. de megnéztem és tényleg ez következett. Nem tudom miért írtad így de remélem azért kitisztul majd valahogy....a helyzet. DE jó rész lett egyébként... sehoon-nak csak óvatosan... ne legyen olyan mint az apja.... remélem a végénél azért meg gondolja magát mint h most bántsa byult.... valószínűleg észhez tér mielőtt bántaná.... de folytasd
VálaszTörlésA posztban szóltam, hogy történt egy kis időbeli ugrás, és minden pontosan előre lett tervezve, mint egy világuralomra törő haditerv, amit valószínűleg holnapra elvetek, és teljesen mást hozok ki belőle :D
TörlésÖrülök,hogy azért tetszett :)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésAz elején totál abban a hitben éltem, hogy mindezt csak álmodja, de ezek szerint nem... Őszintén szólva nem csodálom, hogy Sehoon karaktere totál fel volt izgulva az elejétől, de a mostani fejezet után már biztosan állíthatom; engem is rendesen felizgat az, ahogyan írsz! :D Ezek a bdsm elemek, áh. Zseniális, imádlak, csak így tovább! ^^
VálaszTörlésEz most nem álom volt, akkor túlságosan kiszámítható lenne a továbbiakban, hogy mikor álmodik vagy mikor nem :)
TörlésHát ööö... Pedig itt még nem is volt nagyon erotikus dolog, inkább a durvaságon akart lenni a hangsúly, de akkortartalmasabbra sikerült, mint gondoltam :D
Köszönöm, örülök, hogy tetszett :))