9. Fejezet

 A tükörbe pillantok, és egy rémisztő tekintet néz vissza rám. Valami megmagyarázhatatlan vágy van a szemeiben, a pupillái hatalmasak annak ellenére is, hogy világos van. Megijesztene, ha ez nem a saját arcom lenne. Közelebb hajolok, hogy az államról lecsöppenő vér a csapban landoljon, és egy törölközővel próbálom csillapítani a vérzést. Mélynek tűnik a függőleges, majdnem három centiméter hosszúságú vágás az arcomon, és valószínűleg nyoma is marad, de meglepő módon semmi fájdalmat nem érzek. A törölközővel újra és újra felitatom a kibuggyanó vért, ami végül lassan csillapodni kezd. Egy pillanatra elhomályosodik előttem a tükörképem, és megbillen az egyensúlyom, kezeimmel támaszkodok meg a csap szélein, mielőtt elesnék. Másodpercek alatt hidegnek és nyirkosnak érzem a bőröm, lezsibbadok, ennek a tetejébe még erős hányingerem is támad. Fedetlen mellkasomban erőteljesen dörömböl a szívem, szemeim előtt kezd elsötétülni minden, és a nagy légvételek semmit nem segítenek. Az összeesés előtti utolsó pillanatban sikerül megnyitnom a hideg vizet, és megmosom az arcom, nem törődve azzal, hogy a hajam, meg minden más is vizes lesz körülöttem. A zsibbadás és a szédülés enyhülni kezd, visszatér az egyensúlyom. Zavartan nézek vissza a tükörbe, és még mindig ugyanaz a kifürkészhetetlen tekintet bámul vissza rám, csak ezúttal csöpög a víz a frufrujából, és sokkal sápadtabb az arca.

– Mi a franc van velem? – kérdezem tőle, mintha tudna válaszolni.

Halálra ijedtem volna, ha a tükörképem megszólal, de a gondolataim válaszolnak helyette.

Nincs veled semmi baj… Viszont valamit még nem fejeztél be.

Ekkor eszembe jut, hogy mit is hagytam félbe. Muszáj volt egy kis időre visszavonulót fújnom, mert már nem bírtam elviselni azt a furcsa érzést, ami egyre erősebben tombolt bennem, és utólag örülök, hogy sikerült kontrollálni magam, mert mostanra megtettem volna valamit, amit már nagyon bánnék.

Kinyitom a szobám ajtaját, és azonnal meghallom Byul elfojtott hangját. Csak a fehérneműje fedi a testét, és mozdulatlanul fekszik az ágyban, pedig csak a kezei vannak a támlához kötözve. Fogalmam se volt róla, hogy mennyire sikerült stabilra, de bíztam benne, hogy a pólóm ott fogja tartani. Halkan csukom be az ajtót, mire Byul figyelme rám terelődik, de egy szavát se érteni, mert a száját is bekötöttem, mielőtt magára hagytam volna. Bűntudattal nézek végig rajta, és fel se tudom, hogy ezt én tettem vele. Elindulok felé, nyugtalanul kapálózni kezd, és a kezeit próbálja kiszabadítani.

– Semmi baj – próbálom lenyugtatni, de nem tűnik hatásosnak. – Tudom, hogy nagyon elbaszott az egész helyzet, de én nem-

Elakad a szavam, Byul a gyilkos tekintetével, mintha szíven szúrna, de próbálom ignorálni magamban. Azt hiszem, bármit mondhatok, nem fog megbékélni, hiszen majdnem megerőszakoltam…

És nagyon bánni fogod, ha most nem teszed meg.

Nem, azt bánnám meg, ha megtenném. Óvatosan teszem szabaddá Byul ajkait, és felkészülök rá, hogy szépítés nélkül elküld a picsába, de legnagyobb meglepetésemre egy szót se szól, csak némán, kifejezéstelenül bámul a szemeimbe. Talán mégis ki tudom magyarázni magam. A támlához nyúlok, hogy eloldozzam a kezeit, de ismét sikerül meglepnie. Még hozzá se érek a pólóhoz, amivel meg van kötve, valahogy mégis kihúzza a csuklóit, és megpróbál ellökni, de még időben reagálok. Megfogom, és az ágyba nyomom mindkét kezét, majd a teste fölé térdelek, lábait az enyéim közé szorítom, majd a biztonság kedvéért rá is ülök. Sikerül teljesen mozdulatlanná tennem, hiába próbálkozik lelökni magáról.

– Egy kibaszott elmebeteg vagy! – megered a nyelve.

– Byul, figyelj rám-

– Dögölj meg, te rohadék!

– Byul-

– A börtönben fogsz-

– Fogd már be! – egyik kezemmel befogom a száját.

Mélyen a szemébe nézek, és már semmi nyomát nem látom a félelemnek. Még mindig nem ejtett egy könnycseppet se, és mostanra már inkább mérgesnek tűnik, mint kétségbeesettnek.

Nem fél tőled… Béna vagy.

Egy fejrázással próbálom elűzni a gondolataimat, majd újra Byul szemeibe nézek. Gyűlölködő tekintete elkeserít, de ugyanakkor fel is dühít valahol mélyen, legbelül.

– Sajnálom, oké? Én nem tudom, mi van. Igazából nem vagyok ilyen – magyarázkodok.

– Akkor miért nem engedsz el? – morogja a tenyerembe. – Félsz?

Az a bizonyos érzés ismét kezd felerősödni bennem, szép lassan veszi át fölöttem az uralmat.

Szánalmasnak tart. Senki nem beszélhet így veled, ideje megleckéztetned.

Maguktól feszülnek meg az izmaim, megszorítom Byul csuklóját, és a szájára is erősebben feszül a tenyerem.

– És te nem félted az életed? – közelebb hajolok az arcához, de nem válaszol.

Pár másodpercig még őt figyelem, majd elengedem a száját, hogy a kezeit újra az ágyhoz kötözzem.

– Súlyos baj lehet a fejedben, ha az egyik pillanatban fenyegetőzöl, a másikban meg magyarázkodsz, hogy te nem ilyen vagy…

Lefagyok. Tényleg ezt csinálom?

Ne is figyelj rá. Csak próbál elbizonytalanítani.

Ezúttal szorosabbra csomózom a pólómat a csuklói körül, hogy most ne tudjon kiszabadulni. Nyugton marad, nem kapálózik, csak csendben figyeli, hogy feltérdelek, és kicsatolom az övem.

– Más már rég zokogva könyörögne – gúnyosan vetem oda.

– Csak gyorsan legyünk túl rajta…

– Mi a fasz? – megszeppenek.

Mi a fasz?!

– Ha akarod, megteszed, akkor is, ha én nem akarom. Tedd meg, úgyis te fogsz azzal a tudattal élni, hogy egy elmebeteg faszkalap vagy.

Készülök, hogy csattanjak, de egy gondolat belém fojtja a szót.

Nem kell foglalkozni vele. Van esze, így akar bűntudatot kelteni benned, ezek csak üres szavak.

Egy mosollyal nyugtázom magamban, hogy ez azt jelenti, fél tőlem, csak remekül leplezi. Miért tölt el boldogsággal, hogy félelmet keltek benne? Végre a kezemben érzem az irányítást, végig állom Byul tekintetét, miközben közelebb hajolok hozzá. Végigsimítok az oldala mentén, és erre a cselekedetemre undor ül ki az arcára, de nem érdekel. Mindkét kezemmel benyúlok a háta alá, érzem, hogy próbálja magát minél jobban az ágyhoz nyomni, de nincs szerencséje, ennek ellenére is ki tudom csatolni a melltartóját. Mivel a kezein nem tudom lehúzni, ezért a pántokat is lecsatolom, majd egy hirtelen mozdulattal rántom le róla, amitől megremeg a teste. Szégyenkezve elfordítja a fejét, de teljesen lefoglal a feltáruló mellei látványa. Az agyamra sűrű köd száll, a gondolataim elnémulnak, és semmi más nem marad bennem, csak a vágy, s a tudat, hogy bármit megtehetek, amihez kedvem szottyan. Régóta vártam már arra, hogy az én kezemben legyen az irányítás, ezért kihasználom az alkalmat, és nem fogom visszafogni magam.

Le akarok hajolni, hogy birtokba vegyem a melleit, megérintsem és körbecsókolhassam őket, de a gondolataim visszatérnek, és megpróbálják átvenni felettem az irányítást.

Ez nem róla szól, hanem rólad. Az számít, hogy neked jó legyen, azt tedd, ami neked jó. Ő nem számít, hogy élvezi-e. Csináld, amit jónak látsz.

Ezt jónak látom.

Azzal a lendülettel le is hajolok, és nekiesek Byul fedetlen testrészeinek, mohón kezdem csókolgatni, szívogatni a bőrt a nyakánál kezdve, lefelé haladva. Érzem, hogy kirázza a hideg, és egy sóhajt is kienged az ajkai közül, amitől még jobban beindulok, kétszer olyan gyorsan tódul a vér az ágyékomba. Hosszasan elidőzök a melleinél, kedvemre gyűröm és nyalom őket, de egy sóhajt se kapok válaszul. Az első is csak véletlenül csúszhatott ki a száján meglepettségében.

Felegyenesedek, hogy ránézzek, a fejét még mindig oldalra fordítja, szemeit összeszorítja, és úgy fest, hogy a levegőt is huzamosabb ideig visszatartja, hogy ne adjon ki egy hangot se.

– Kár volt kihagyni az alkalmat, hogy élvezkedhess, mert mostantól már csak sikítani fogsz – vigyorogva közlöm, miközben lejjebb kúszok az ágyon.

– Rohadj meg… – nyögi.

Figyelmen kívül hagyom a kedves szavait, és megragadom a bugyija két szélét. A lábait azonnal összezárja, de a vékony anyagot így is le tudom húzni róla.

– Nyisd szét – higgadtan utasítom, de nem teszi meg.

Kigombolom a nadrágom, letolom alsógatyával együtt, és a zoknit is lehúzom, hogy ne legyen rajtam semmilyen zavaró textil. Diszkréten a tenyerembe köpök, és végighúzom párszor a férfiasságomon, hogy Byult megkíméljem a száraz behatolás következményeitől. Úgy döntök, hogy hozzá egy ujjal se nyúlok, mert nem hajlandó engedelmeskedni. Érezzen egy kis fájdalmat, nem fog megártani neki.

– Utoljára kérlek meg rá, hogy nyisd szét a lábaid – figyelmeztetem.

Nem mozdul, ezért mindkét kezemet bepréselem a térdei közé, és egyszerűen szétfeszítem a lábait, majd közéjük mászok, hogy ne tudja megint összezárni őket. Halkan kapkod levegő után, mint aki pánikol, de nem tud meghatni. Sőt, még jobban fel is izgat, hogy így viselkedik.

Egyik kezemmel megtámasztom magam, a másikkal lenyúlok, makkom hegyét végighúzom a nyílása mentén, majd egy határozott csípőmozdulattal, fokozatosan hatolok belé. Fájdalmasan felnyög, de a többit azonnal el is nyomja magában, és hüvelye görcsösen összerándul. Nem tudom hang nélkül hagyni, utat engedek a kikívánkozó nyögéseimnek, amiket a hímtagom körül feszítő, forró érzés generál.

Nem megy könnyedén, de nem állok meg, amíg el nem merülök benne teljesen tövig. Egy jóleső morranás kíséretében, lassan kezdek mozogni, a másik kezemmel is megtámasztom magam Byul mellett, s szenvedő arckifejezését figyelem. Meg se nyekken, némán tűri a mélyre hatoló lökéseim.

Rég éreztem szex közben, hogy nálam van az irányítás, és végre nem is kell türtőztetnem magam. Úgy érzem magam, mint egy oroszlán, aki bármit megtehet, mert mindenki fél tőle, és tisztelik. Szabadnak érzem magam, mint egy sas, aki szárnyal a szélben, és a legváratlanabb pillanatban csap le az áldozatára. Minden gátlásomat a lelkem mélyére száműzöm, és az eddig bezárt dolgok felszabadulnak onnan. Nem érdekel, hogy mi lesz ennek a következménye, kiélvezem minden pillanatát.

Egyik kezemmel megfogom Byul állát, magam felé fordítom a fejét, de a szemeit nem nyitja ki.

– Mi történt a nagy száddal? Most miért nem nyitod ki?

– Rohadj meg… – úgy préseli ki magából a szavakat.

– Tudom, hogy a halálomat kívánod, de most a nyögéseidet akarom hallani.

– Nem kapod meg azt az örömöt, te elmebeteg.

– Meglátjuk – elmosolyodok.

Meg fogom törni. A végén zokogva fog könyörögni, hogy hagyjam abba.

Elengedem az állát, és megint elfordítja tőlem a fejét. Dereka két oldalát megmarkolva közelebb húzom magamhoz, s a lassú mozdulatokról gyors ütemre váltok a csípőmmel, erőteljesen lökök újra és újra. Néhány elfojtott nyögés kiszökik belőle, még az alsó ajkát is beharapja, hogy visszatartson minden hangot. Folytatom a gyors tempót, alsó testtájunk hangosan csattan, akárhányszor összeérnek, és kezd felerősödni az ismerős bizsergés az ágyékomban. Hosszú még az éjszaka, ezért meg se próbálom visszatartani a magömlést, kihúzódok belőle, és egy mély nyögéssel Byul hasfalára élvezek. Meglepően sok jött, ahhoz képest, hogy csak egy hét telt el szexmentesen. Az egész pár percig tartott, de ő olyan hangosan kapkod levegőért, mintha egy órája csinálnánk. Elereszt egy megkönnyebbült sóhajt, ami mosolyt csal az arcomra.

– Ne hidd azt, hogy végeztünk – lemászok az ágyról. – Ez még csak az első menet volt, ki kellett eresztenem a fáradt gőzt, mielőtt a lényegre térnénk.

Megfeszülő arcizmait figyelve felveszem a pólóját a földről, s azzal törlöm le a hasáról az ondómat.